Tűzzsonglőr árak 2018

Amennyiben szeretne tisztán látni a tűzzsonglőr show műsorok árainak alakulásában és eloszlásában, nem árt tisztában lenni a magyarországi helyzetet. Az ország kifejezetten erős a tűzzsonglőr műsorok terén. Ezt úgy is kell érteni, hogy Európa szerte kifejezetten igényes műsorokat mutatnak be az itthoni csapatok. Másrészről pedig pont a magas színvonal miatt igény is van a rendezvények során műsoraikra, azaz a csapatok számossága is az ország méretéhez képest meglepően magas. Akkor mégis mi alapján lehet az ár és az érték arányát sejteni? Ebben szeretne ez az írás Önnek segíteni.

Természetesen az árak változnak.

Az ára a tűzzsonglőr műsoroknak az alábbi fő tényezőktől függ:

  1. A csapat márkaneve (=show műsor tapasztalata)
  2. A produkcióban résztvevő tűzzsonglőrök száma
  3. Az előadás hossza (percben mérve)
  4. A csapat „hazavárosának” elhelyezkedése
Hestia tűztánc műsorok rendelés


Az 1. pont egyértelmű, hiszen ez határozza meg szinte kivétel nélkül, hogy mennyire is lesz látványos az a megrendelt show műsor. Egy amatőr színtársulat is teljesen máshogy játszik el egy színdarabot, mint a nemzet elismert színészei. Ez pontosan ugyanígy működik a tűzzsonglőr előadásoknál is. A 2. és 3. pont gazdasági okok miatt érthetőek, magyarázatra nem szorulnak. A 4. pont egy igazán érdekes kitétel. Nem is gondolná elsőre a megrendelő, hogy mekkora árkülönbségek vannak országosan a show ipar szereplői között is. Hiszen kicsiny az országunk, hogy származhat ebből árkülönbség? Mégis pont úgy, mint az egyes szakmák területén, vagy a főváros és vidék, esetleg a nyugat és a kelet árkülönbsége szolgáltatások területén. Tehát a felsorolt példák alapján pontosan ugyan olyan különbségek tapasztalhatóak.

Ennek megfelelően nem biztos, hogy Önnek a legnagyobb létszámú tűzzsonglőr show kell rendezvényére, vagy a legközelebbi település csapata lesz a megfelelő választás. Járjon utána alaposabban a csapatoknak, amennyiben ideje engedi!

Tűz Show Facebook oldal
Más számára is biztosan hasznos lehet ez a cikk:

Legutóbbi bejegyzések