Ahogy bármely más szolgáltatásnál, úgy a tűzzsonglőr előadásoknál is vannak olyan jegyek, amikre érdemes figyelnünk a megrendelés előtt. Íme a legfontosabbak ezek közül
Ahogy bármely más termék vagy szolgáltatás megrendelésénél, úgy a tűzzsonglőrök esetében is vannak bizonyos jelek, ismérvek, amik alapján következtethetünk szolgáltatás minőségére. Az egyik legmegbízhatóbb módja a minőség ellenőrzésének a referenciák áttekintése például a csoport honlapján. Ha erre nincs mód, akkor érdemes felvenni a csoporttal a kapcsolatot, és elkérni ezeket. Ilyenkor felesleges az összes eddigi referenciát elkérni, elegendő csupán az a néhány, amelyet a megrendelő a legfontosabbnak tart. Ezenkívül lényeges információ, hogy mikor, melyik évben volt az adott fellépés, hiszen pár év alatt rengeteg romolhat egy-egy tűzzsonglőrcsapat teljesítménye, tagok cserélődhetnek, a műsor változhat stb.
A másik lényeges információforrás a csoport honlapján található képek. Nyilván lehet egyrészt a minőségüket nézni, bár ez akár csalóka is lehet, hiszen egy képből nem derül ki, hogy milyen színvonalú a produkció, legfeljebb csak a csoport igényességére vonatkoztatva vonhatjuk le a konklúziót. Ennél sokkal többet mond a képek mennyisége és a helyszínek változatossága. Tudniillik minél több élő fellépésről találunk fotót, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy tapasztalt tűzzsonglőrökről van szó. A sokadik fellépésen túl, a magas szintű rutinnak köszönhetően rengeteg amatőr hiba elkerülhető (már csak azon egyszerű oknál fogva, hogy nincs lámpaláz, frusztráltság a közönség miatt).
A harmadik és egyben legrelevánsabb információ egy tűzzsonglőr csapatról a róluk készült videókban rejlik. Egy-egy felvétel a képeknél sokkal többet árul el, hiszen a helyszínek változatossága mellett, a tagok tapasztalatai, tudás is egyértelműen láthatóvá válik. Jó szempont lehet a megfigyeléshez a tagok harmóniájára, összehangoltságára koncentrálni. Mennyire figyelik egymást, mennyire tudnak együtt haladni a koreográfiával, vannak-e csúszások stb. Ha igen, akkor fel kell merüljön a gyanú, hogy tapasztalatlanok, amit a nézőközönség egyértelműen érzékelni fog. Ugyanúgy, ahogy a magabiztosságot, profizmust is – ami szintén könnyen kideríthető néhány videó segítségével. Búcsúzóul íme egy példa ez utóbbira: